50

Karantén van. A világ elcsendesedett, az emberek magukra csukták az ajtót, valahogy lassabb lett minden. Mindig azt hittem a csend egyfajta megnyugvást hoz. A lassulás segít, hogy megéljem a pillanatot. De nem. Valahogy egyre hangosabban kiáltanék, hogy legyen már vége.

Szembenézni Önmagunkkal a legnehezebb és legfájdalmasabb. Ebben a csendben és bezárkózásban pedig óhatatlanul is ez történik. Brutálisan fáj.

Az elmúlt napokban az elmúlt 10 évet éltem újra. Egyik emlék jött a másik után, egyik seb szakadt fel a másik után, 50 nap, 50 történet… Vagy több, vagy kevesebb…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük